Az Országos Bajnokságot követően augusztus közepén ülésezett ismét a DNHE elnöksége, ahol a szeptemberi tanévkezdéssel kapcsolatban, és a mögöttünk hagyott időszak tanulságai alapján számtalan komoly, az Egyesület jövőjét jelentősen befolyásoló kérdésről beszéltünk – témáink súlyát jól illusztrálja, hogy az elnökségi ülés időtartama ezúttal a három és fél órát is meghaladta.
|
|
Pályázati felhívás a 2017. évi „CSENGE DÍJ” elnyerésére
A Danubius Nemzeti Hajós Egylet Pályázatot hirdet a 2017. évi Csenge díj emlékdíj, nyaklánc, és egyszeri ösztöndíj (50 000 Ft) elnyerésére.
|
|
Júliusban is ülésezett a DNHE elnöksége. Ígéretünknek megfelelően ismét elérhető az ülés jegyzőkönyve, és röviden össze is foglaljuk a legfontosabb döntéseket. Július középpontjában természetesen az Országos Bajnokság, illetve az azt követő nyári szünet áll. Így egyeztettünk a Bajnokság alatti munkamegosztásról, a mikrobuszbérlés és hajószállítás részleteiről, és kiszámoltuk, hogy milyen mértékben tud hozzájárulni az Egyesület költségvetése a versenyzés költségeihez. Eközben fél szemünkkel már a nyári szünetre és az őszi tanévkezdésre koncentrálunk, hiszen az új versenyzési ciklus mindig jó lehetőséget teremt az egyesület működésének újragondolására.
|
A DNHE új elnöksége a május 29-i közgyűlést követően, illetve június 8-án megtartotta első két ülését. Összefoglaljuk, miről beszélgettünk. Elsők között döntöttünk arról, hogy a jövőben az ülések jegyzőkönyvét és a legfontosabb határozatokat több csatornán keresztül is megosztjuk az egyesület tagságával és az érdeklődőkkel. Az ülések jegyzőkönyve eddig is elérhető volt azok számára, akik a megtekintés igényével megkeresték az elnökséget. A nyilvánossá tétellel és hozzá kapcsolódó kommunikációval meg szeretnénk könnyíteni ezt a folyamatot, és kifejezetten arra szeretnénk ösztönözni az egylet tagságát, hogy folyamatosan nyomon kövesse legfontosabb ügyeinket, vitáinkat, és a döntéseink hátterében meghúzódó érveket. Bízunk benne, hogy ez nem csak egyirányú kommunikáció lesz, hanem az egylet mindennapi kihívásainak ismeretében a tagság, a versenyzők, szülők és szabadidős evezősök is gyakrabban keresik majd meg az elnökséget ötleteikkel, megoldási javaslatokkal. Az elnökség mindenki számára elérhető az edzőkön, illetve az elnökségi tagok személyes megkeresésén keresztül – a tájékozódás és a közreműködés nem csak joga, de elemi érdeke is evezős közösségünk minden tagjának!
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
6. oldal / 22 |