Ünnepi beszámoló: Csolnakda avató, hajókeresztelő, Károly 80, női U23 kettes köszöntése és Csenge díj 2017!
Írta: Alliquander Anna   

Szeptember 29-én, pénteken, ragyogó napsütéses délutántól estébe nyúlóan megtartottuk a Csolnakda avató ünnepséget és az idén vásárolt gig négypárunk hajókeresztelőjét, Szabó Károly és a női kettes köszöntését, valamint a „Csenge díj 2017” átadását. Fényképes beszámolóval idézzük fel az év egyik legörömtelibb eseményének emlékezetes pillanatait.

alt

Hörcher Dániel DNHE szakmai alelnök köszöntője után, Vanczák Gergő elnök üdvözölte az egybegyűlteket, megtartotta ünnepi beszédét, majd átadta a szót Domonkos Annának, az évtizedekig alelnöki tisztséget betöltő, és klubunk és a margitszigeti evezés megmaradásáért mind a mai napig legtöbbet tevékenykedő, egykori kiváló evezősnek, aki a felújítás minden mozzanatát személyesen átélve hitelesen tudta elmesélni a jelenlevőknek a Csolnakda történetét, amit ide kattintva olvashattok. Az ezt követően ünnepélyesen feladavatott gig hajó elnevezése („KÁROLY”) tisztelgés a 80. születésnapját ünneplő egykori DNHE vezetőedző, Szabó Károly mesteredző előtt, akinek meglepetés volt, hogy az elmaradhatatlan pezsgőöntés, és a hajót takaró „Danubius zászló” felemelése után a saját nevét olvashatta a négypár oldalán.

alt

Ezután átvonultunk a Margitsziget pesti oldalán található Klubházunk emeleti társalgójába, az „ergo szalonba” – ahogy korábban neveztük mindig az adott helyiséget, ahol az ergo edzéseket kellett „átsenyvedni” – tortával és evezős nemzeti válogatott melegítővel köszöntöttük a 80. születésnapját ünneplő Szabó Károlyt.

Ezt követően az idei év legnagyobb nemzetközi sikerét arató DNHE csapatot ünnepeltük, az U23 EB-n bronzérmet szerző női kettesünket, Krémer Esztert, Esztit, Polivka Dórát, Polkát, és edzőjüket Ficsor László mesteredzőt, Finyát. Ezután következett – 2014 óta negyedik alkalommal – a „CSENGE DÍJ 2017” ünnepélyes átadása. Mint tudjátok, a díjazott idén CSÁSZÁR BENCE lett!

alt

alt

alt

A Csenge díj átadásának elején beszéltünk a díj alapításának céljáról, a díj odaítélésének menetéről, a díj névadójáról, CSONTOS CSENGÉRŐL (1978. szeptember 10. – 2013. november 10.) sokszoros magyar bajnok evezősről, okleveles tájépítészről, Pro Architectura díjas kerttervezőről, MOME Építőművészet DLA képzés hallgatójáról. Ezt követően szólt DETRE VILLŐ, Csenge csodálatra méltó édesanyja, a díj megálmodója, megalkotója, mecénása, aki személyes hangvételű gondolatokat intézett az ünnepségen megjelenteknek, és átadta a gyönyörű emlékdíjat, a nyaklánccal és 50.000 Ft egyszeri ösztöndíjat.

alt

Már előtte, közben, és az átadás után Villő, és Selmeczi Vilmos volt elnökségi tagunk, tagtársunk jóvoltából ehettünk-ihattunk, pezsgővel, vagy üdítővel koccinthattunk a díjazott Császár Bence és a díj jó szándékának tiszteletére. Lovász Benedek– a díj tavalyi győztese – laudációját jó érzés volt hallgatni: idén is jó emberhez került a díj. Szívből gratulálunk az idei díjazottnak, CSÁSZÁR BENCÉNEK!

alt