Elérhető a DNHE 2018-as díjtáblázata

Az Egyesület Közgyűlésének 2017. májusi döntése értelmében 2018. január 1-től változtak tagdíjak, és ennek megfelelően a tanfolyami és telephasználati díjak is. Az új díjtáblázat honlapunk "Díjtáblázat" menüpontjában érhető el, a díjfizetés módjaira vonatkozó részletes tájékoztatással együtt. Szintén a honlapon találtok egy új útmutatót a SZÉP-kártyás fizetéssel kapcsolatban.

Kérünk nézzétek át az új táblázatot és a jövőben ennek megfelelően utaljátok/fizessétek be a díjakat. Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a negyedéves, féléves és éves díj fizetésére csak az adott időszak első hónapjának 15. napjáig van lehetőség! (Például ha március-május hónapokra szeretnél egyben fizetni, úgy március 15-ig be kell fizetned a negyedéves díjat.)